Nemzetközi hulladékszállítás

Alábbi cikkünk a Magyarországot is érintő nemzetközi hulladékszállításról foglalja össze a tudnivalókat. A nemzetközi hulladékszállítás az engedélyeztetés szempontjából a cég hulladékhoz való tulajdonjoga alapján 2 fő csoportba sorolható.

  1. A szállító megbízás alapján csak fuvarozni akarja a hulladékot (A-pontból B-pontba), a hulladéknak nem tulajdonosa és nem is szállítja be azt a saját telephelyére.
  2. A szállító a hulladéknak tulajdonosa is, azaz ebben az esetben nem csak a szállítás, hanem az import-export tevékenység engedélyezése is szükséges (ha szükséges), illetve az erről szóló adatszolgáltatás is a cég feladata.

Jelen oldalunkon csak az első esetben (azaz kizárólag a nemzetközi hulladékszállítás esetén) szükséges környezetvédelmi engedélyeztetést mutatjuk be.

Országos szállítási engedély

Nemzetközi hulladékszállítás esetén – Magyarországról kifelé, vagy Magyarországra irányuló szállítása esetén is – első körben az országos hulladékszállítási engedély megszerzése szükséges abban az esetben, ha a hulladék szállító cég Magyarországon bejegyzett és a szállítmány Magyarországot érinti. Ezen engedély megszerzésének menetéről, feltételeiről a hulladékszállítási engedélyeztetésről szóló oldalunkon olvashat részletesebben.

Amennyiben a szállító külföldi cég, abban az esetben Magyarországon akkor szállíthat hulladékot, ha a hulladékszállítási tevékenységre az anyaország engedélyével, nyilvántartásba vételével, stb-vel rendelkezik. Ha az anyaországban például a nem veszélyes hulladékok szállítása nem kötött engedélyhez, akkor a cég Magyarországon is engedély nélkül szállíthat hulladékot.

Export-import

A hulladékszállítónak magát az export-import folyamatot (a szállítmányra vonatkozóan) nem kell engedélyeztetnie, ez kizárólag a hulladék tulajdonosának a feladata (általában veszélyes hulladékok, Romániába történő szállítás, EU-n kívüli szállítás esetében szükséges). Ettől függetlenül érdemes ellenőrizni, hogy –amennyiben szükséges – a hulladék tulajdonosa engedélyeztette-e a folyamatot, nehogy illegális szállítás miatt a szállítójárművet is lefoglalják a hatóságok egy esetleges ellenőrzés során.

Külföldön szükséges engedélyek

A Magyarországon kiadott (az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség által) országos szállítási engedély megszerzése sem feltétlenül elégséges minden irányba külföldi szállítás esetén. Egyes országokban külön engedélyezés szükséges a hulladékot fuvarozók részére (pl.: Belgium, Németország, Olaszország, stb.), míg más országokban már nem szükséges más engedély megléte (pl.: Svájc, Ausztria – itt elég az A-tábla).

Arról, hogy az adott országban szükség van-e a hulladékszállítónak külön engedélyeztetésre, illetve hogy az esetleges engedélyeztetésnek mi a menete, az adott országok környezetvédelmi felügyelőségeinél, vagy cégünknél lehet érdeklődni. Az alábbi oldalon lévő elérhetőségeken lehet kapcsolatba lépni a különböző országok környezetvédelmi hatóságaival.

Cégünk az alábbi külföldi hulladékszállítási engedélyek komplex ügyintézését vállalja:

Német hulladékszállítási engedély

Dán hulladékszállítási engedély

Nagy-Britannia hulladékszállítási engedély

Környezetvédelmi bevallás

A hulladék szállítójának nem szükséges a környezetvédelmi hatóság felé adatszolgáltatást tennie. Azonban a szállítást kísérő környezetvédelmi okmányon (zöldlistás hulladékszállítmányokat kísérő információs lap az 1013/2006/EU rendelet 3 cikk 2. és 4. bekezdés szerint) fel kell tüntetni a szállító céget is. Továbbá a szállítást igazoló okmányokat 5 évig meg kell őrizni.

További kérdés esetén cégünk elérhetőségeit a kapcsolat oldalon találja meg.